Pára fut be így Vékony üveget Tél sötétjén Ahogy a falakban Az emlék tenyészik
Durva ágyban Apró bolygók Szunnyadnak még A szélrózsa útjain Nagyra nõttök!
Tort ült itt a tolvaj tükör Tálait bõség koronázta dússá A létezés ünnepe Szertehagyta megszáradt nyomait
Az ablakra törött fagy tapad Az ajtón forr az esõ
A szék alatt víz kering Benne a homok És elvisznek keserû patakok Visznek már a dombokon Hallom, ahogy a napfény Átvág az ijedt lombokon Rabolni indul nyugatnak Északról csillag vet árnyékot Árva kunyhókra És továbblüktet a világon De engem visznek még keserû patakok Fátylas rónákon Felpattanó csírákban tágul a fény És bár legyek fekete mézét Zárta a rózsába a tûnõ reggel Az este fel is tépi azt Mindig
Most vén hidat látok fölöttem És már süllyed velem a hold a magasba Boldogságról dúdol sápadtan És szegény királylányról Keserû patakok rengetegében Fûzfa hajol rá Fodros csepptükör alatt Tolvaj tükör alatt
„jöjj velem, bolyongó Szíved lángját hamu nem oldja Kövesd nyomaim Az idõ egy másik ösvényén Kastélyom halk szavadtól ébred”
„szépség a te trónod!”
„termeim nehéz ködében Hálós fák, mint szobrok A vágy száraz avarában Ott leled Elveszett kedvesed”
„istenek titkát rejti Minden hangod”
„bár fehérhúsú anyagra Láncot ver a forgás, Azért hidd – Ami egyszer megfogant Örökkön élni fog az!”
Már vörös szél karol Öreg lankán túl Néma kastélyig És érzem Pára fut be így Vékony üveget Tél sötétjén Ahogy az élõben fellobban A halott szén.